A MoziShop.hu weboldalán Cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Neked az oldal használatát és releváns információkat jeleníthessünk meg. Felhívjuk szíves figyelmed, hogy az oldal további használata a Cookie-k használatára vonatkozó beleegyezést jelenti. Amennyiben termékekkel a kosarában elhagyod az oldalunkat, a rendszer 12 órán belül egy SMS üzenetet küldhet a részedre, amely után az adataid maximum 15 napon belül törlésre kerülnek! Adatvédelmi tájékoztatónkat ITT találod.
A Szekér Gergő, Hofbauer Valter és Adam Ardens Dora triumvirátus neki állt, hogy megvalósítsanak egy látomást, melyben színészkollégák, barátok és családtagok egyaránt támogatták őket.
Szekér Gergő, aki Alex-et, a film főszereplőjét alakítja, nem csak nagyszerű színészi alakításával járult hozzá a filmhez, de zeneszerző képességével és stúdiós tudásával is gazdagította az alkotás végeredményét. Ez sokkal inkább hitelessé teszi a történet, melyben Alex egy burokban nevelkedett, de Magyarországon megélni tudó zongorista, viszont ahogy a film is mondja „ő többre vágyik”. Zeneszerző akar lenni és olyat letenni az asztalra „amit ő is megvenne, ha mástól hallaná”. Így nem is lehetett volna jobb választás a szerepre, hiszen a főszereplő, aki küzd önmagával, próbál nyitni a világfelé, maga írta meg a saját háttérzenéjét. Már ha nevezhetjük háttérzenének, hiszen a filmben központi szerepet játszik a zene és a Gergő által megírt dallamok így bizonyos jelenetekben előtérbe kerülve hasonlóan fontos szerepet játszanak, mint maga a szereplő. Arról nem is beszélve, hogy a filmben rengeteg zenei stílus felsorakozik, melyekhez Gergő ízlésesen nyúlt hozzá. Jazz, opera, rock (melyekben a színész-író-rendező barátja segíti őt az énekhangjával), folk, szimfónikus hatások, egészen a végső jelenetig, melyben Gergő egy olyan szimfóniát írt, ami megjeleníti önmagában az egész eddigi filmélményt és kvázi előrevetíti az „újjászületést”. A rendező szerint: „Gerynek töviről-hegyire elmeséltem a jeleneteket, hogy mit hogyan képzeljen el és máris írta a zenét, pedig még el se kezdtünk forgatni. És a zene pontosan azt festette le amit láttam a fejemben. Valterrel együtt egy igen erős baráti és szakmai hármast alkottunk ezáltal, akár egy rock banda.”
A színészi játéka ugyan így figyelemreméltó, teljesen emberi. Merengő, frusztrált, dühös, vidám, az utolsó pillanatokban a film egész feszültsége szenvedélyesen szabadul fel belőle a zenéje és még inkább a barátai által. Gergő Alexként megjárja az általa elképzelt poklot, hogy utána rá jöjjön, a pokolhoz nem kell messzire menni, és miután nyit a világra és a szeretteire, végül megkapja amire vágyik. Persze ez viszonylag a néző fantáziájára van bízva a végén.
A film persze ennél jóval árnyaltabb, nem feltétlenül a könnyen emészthető kategória és rengeteg más tanulságot is tartalmaz az alap szituációnál. De ahogy a vége és sok minden más is a filmben, a néző fantáziájára és nyitottságára van bízva...
